
Masszázs
Én és a Masszázs
Nincs két egyforma masszázs,hisz nincs két egyforma ember sem. A masszázsaimat személyre szabottan végzem, a relaxálótól (simogató) az erősebbig (könyökölős). Fontosnak tartom a fokozatosság elvét követni. Ha valaki régebben, vagy eddig még nem járt masszázson, rajtuk egy gyengébb, vagy közepes erősségű kezeléssel indítok, illetve a masszázs elejétől a végéig is betartom a fokozatosságot. Munkámat alaposan, precízen végzem több évnyi tapasztalattal kezeimben. Jó látni, ha a vendégem elalszik masszázs közben és száz százalékosan fel tud töltődni. Néha vannak olyan napok, mikor szükségünk van egy kis csevegésre, akkor szívesen beszélgetek az élet gondjairól is. Tudom,hogy a lelkünknek is fontos az ápolás, nemcsak a testünknek. A svéd masszázs fogásaival végzem a kezeléseket, amit az aromaterápiával párosítok. Szeretek tanulni, az elmúlt években többféle képzésen vettem részt, így nálam a talpaktól a feje búbjáig felfrissülhet.

Tudta,hogy a masszázs sok jót tesz velünk?
A masszázs alatt felpezsdül a vér-és nyirokkeringésünk, miközben csökken a vérnyomásunk. Nyugtatóan hat az idegrendszerünkre. Az anyagcsere folyamatokat felgyorsítja. A feszült izmainkat ellazítja, oldja a kialakult izomcsomókat, akár edzés és úszás után is. Az izmainkat sportolás előtt bemelegíthetjük vele, ami fokozza a sportteljesítményt. (Érdemes alkalmazni, akár verseny közben, is). Ne feledkezzünk meg testünk első védelmezőjéről, a bőrünk táplálásáról sem, hisz az olajok és krémek kiválóan hidratálják. A sérülések esetén pl. boka törés után a regenerációban kiválóan segít. Szuper hatást fejt ki a stresszoldásban és az álmatlanságban.
Tegyünk egy lépést az egészségünkért!
Bemutatkozó

GUA SHA Arc kezelés Jade kővel
A finom mozdulatok és a Jáde kő együttes hatásával felpezsdítjük arcunk, nyakunk és dekoltázsunk nyirokkeringését. Ez segíti a méreganyagok távozását. Fokozza a kollagén képződést és az oxigén ellátást sejtjeinkben, így bőrünk feszesebbé válik. A jojoba olaj gazdagon táplálja bőrünk, miközben lelkünk megpihen.
Köpölyözés
Kapcsolja össze a kellemest a hasznossal. Egészítse ki és tegye hatékonyabbá kezelését. A technika szívó erejének köszönhetően a méreganyagok könnyebben távoznak a szervezetünkből. Ezen kívül kiválóan lazítja az erős izomgörcsöket pl. a vállak területén. Természetesen egy alapos masszázzsal kezdünk, amit ez a technika aranyoz be.

Reflexzónás technikán alapuló talp masszázs
A lábak vér-és nyirok keringésének kiváló élénkítője. Testünk térképeként rámutat a problémára, miközben javítja az állapotát a reflexpontokon keresztül. Csillapítja a fájdalmat, felpörgeti az anyagcsere folyamatokat és megnyugtatja a lelket.


Reflexzónás technikán alapuló kéz masszázs + hát masszázs
Kiváló kezelés a természetes gyógymód kedvelőinek. A masszázs hatására kezünk vérkeringése felpezsdül, s könnyebbé válik. Közben az ingerek eljutnak a szervekhez a reflexpontokon keresztül. A holisztikus szemlélet szerint aktiváljuk csakránkat, igy átfolyik az energia a megfelelő helyre. Ez maga a csoda! Bekapcsolja a szervezet öngyógyító és önszabályozó képességét. A kezelést egy kellemes hát masszázzsal zárjuk le.

Maderoterápia
Hatásos kezelésre vágyik?
Fogyókúra közben érezhetjük, hogy kifogytunk bőrünkből. Ez a különleges technika aktiválja a kollagén képződését, amivel feszesebbé tehetjük a megereszkedett bőrt. Érdemes a fogyókúra legelejétől alkalmazni, így még hatásosabb a kezelés. Felgyorsítja a méreganyagok távozását a szervezetből és bontja a kialakult zsírszövetet. Egy mély szöveti masszázzsal nyitunk, amit különböző fa eszközök használatával fejezünk be.

Önmagában a kezelés nem tesz csodát!
Fontos az egészséges életmód alkalmazása (táplálkozás, testmozgás, folyadékpótlás stb.) Egy masszázzsal, már beindítjuk a folyamatokat, de az eredményesebb hatás eléréséhez min. 5-7 alkalom szükséges (hetente egy). Az első két alkalom között 1,5 hét pihenő a javasolt, hogy a kialakult lila foltok regenerálódni tudjanak.

